Buying Guides

A Binance.US fontos információkat hallgat el a bíráktól

Az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) szerint egy jelenleg is zajló tárgyalás részeként a Binance.US információkat hallgat el az ügyfeleinek eszközeivel kapcsolatos kérdéseket illetően.

A szabályozó szervezet jelentésében a washingtoni kerületi bíróságnak azt írta, hogy a BAM Trading Services, amely Binance.US néven tevékenykedik, “nem tudott vagy nem akart” válaszolni az ügyfelek eszközeinek védelmére vonatkozó kérdésekre. A SEC ezért arra kérte a bíróságot, hogy avatkozzon be a vizsgálati eljárás felgyorsítása érdekében.

A SEC állítása, miszerint a Binance.US nem szolgáltatott elegendő információt a vizsgálathoz. Forrás: CourtListener.

„A SEC úgy véli, hogy zsákutcába jutott a BAM-mel bizonyos kulcsfontosságú kérdések terén, amelyekre a BAM nem tudott vagy nem akart válaszolni, így indokolva a bíróság beavatkozását. A BAM többek között megtagadta az alapvető vizsgálati kötelezettségek teljesítését, például a válaszadó dokumentumokhoz kapcsolódó mellékletek és metaadatok benyújtását vagy az írásbeli válaszok beküldését.” – írták a SEC ügyvédei.

Az amerikai szabályozó vizsgálatának középpontjában az áll, hogy a Binance Egyesül Államokon kívüli részlegének alkalmazottai hozzáférhettek-e a Binance.US ügyfelek eszközeihez.

A jelentésben a Binance.US visszautasította a SEC állításait, mondván, hogy eleget tett a szabályozó hatóság “kivételesen széles körű” kéréseinek. Emellett pedig arra kérte a bíróságot, hogy állítsa le a gyorsított eljárást.

A Binance.US elutasította a SEC kérését. Forrás: CourtListener.

A tőzsde azt mondta, hogy a SEC állításai az ügyfelek vagyonával kapcsolatban “megalapozatlanok”, és hozzátette, hogy “a hatósággal szemben vállalt kötelezettségein felül” járt el. A Binance.US hozzátette, hogy több ezer dokumentumot nyújtott be az eszközök megőrzését vonatkozóan, beleértve az eskü alatt tett nyilatkozatokat és a havi jelentéseket is.

Binance vs. SEC

A SEC tavaly júniusban perelte be a Binancet, a Binance.US-t azt állítva, hogy Changpeng Zhao, a tőzsde akkori vezérigazgatója hozzá tud férni a Binance.US felhasználóinak tőkéjéhez. A szabályozó megvádolta Zhaot azzal, hogy 12 milliárd dollárt a Binance tőkéjéből átmozgatott egy Merit Peak nevű céghez, amelyet ő irányított. A Binance-t 4,3 milliárd dollár büntetés megfizetésére és az Egyesült Államokból való teljes kivonulásra kötelezték.

Az egyezség részeként Zhao bűnösnek vallotta magát a pénzmosás vádjában, és április 30-án kerül sor a büntetőjogi meghallgatására, ahol akár 18 hónapos börtönbüntetésre is számíthat.

https://www.youtube.com/watch?v=videoseries

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Back to top button